Kunszentmiklós és Vidéke Sporthorgász Egyesület
Menü
 
Fotók:
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Bemutatkozás

Kunszentmiklós és Vidéke Sporthorgász Egyesület

 

Elődeink az egyesületet1945-ben alapították. Alapító tagok: Lányi István elnök, Horváth László titkár, Csabai Béla pénztáros, Rácz Zsigmond, Páll Gyula, Keidász János, Faragó Mihály, Szarka János, Szabó József.

Az egyesület elnökei az alapítástól 2009-ig: Lányi István alapító elnök, Farkas Bálint, Staub György, Fekete Sándor, Nemes Mihály, Kovács József, Berze György János.

A vezetőség tagjai 2010-től: Schönléber József elnök, Szenes Ernőné titkár, Bernáth Lászlóné gazdasági vezető, Árgyelán János alelnök, Szalisznyó Sándor horgászmester, ifj. Kiss Gábor ifjúsági és versenyfelelős, Putnoki János felügyelő bizottság elnöke, Pálfi Zoltán fegyelmi bizottság elnöke.

Tagságunk létszáma 350 felnőtt, 20 ifjúsági és 110 gyermekhorgász.

Egyesületi horgászvizek: Dunavölgyi Főcsatorna (DVCS, vagy átok csatorna), a XXX-, XXXI csatornák Bács-Kiskun Megyei szakaszai. Vízterület 33 ha. A partszakaszok hossza meghaladja a 60 kilométert.

Jellemző halfajok: ponty, amúr, ezüstkárász, compó, csuka, süllő, harcsa, törpeharcsa, keszegfélék.

Állandó egyesületi rendezvények: januárban egyesületi közgyűlés áprilisban környezetvédelmi nap, májusban és októberben pergető verseny, augusztusban egyesületi horgászverseny, gyermek- és ifjúsági tábor, szeptemberben Szenes Ernő emlékverseny.

Az egyesület bodakúti, DVCS melletti horgásztanyája bérelhető május 1-től szeptember 30-ig. Előzetes egyeztetés szükséges. Felszereltség 2 szoba, szobánként négy db kétemeletes kollégiumi faágy. Konyha-étkezde edényekkel, evőeszközökkel. Kettő különálló vizesblokk WC-vel, mosdóval, zuhanyzóval. Bekerített udvar, sportolási (tollaslabda, asztalitenisz…) bográcsozási, kempingezési lehetőséggel.

Kunszentmiklós, Baksai u. 17/a sz. alatti irodánk egész évben minden hét csütörtöki munkanapján 16-18 óráig, január 01-től március 31-ig szombaton 09-12 óráig is nyitva tart. Itt van lehetőség az éves horgász engedélyek, napijegyek váltására, egyéb ügyintézésre is.

Napijegy váltható még Kunszentmiklóson a Pósi Horgászboltban, a Kis Bojtár vendéglőben, a Duo kft-nél. Kunpeszéren a Hubertus vendéglőben, Kunadacson a Czuczai tanyán a kecskeméti út mellett.

 

Schönléber József SHE elnök

 
Pontos idő
 
Kapcsolat
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.